• Harmincöt, évek óta elkötelezetten szolgáló önkéntes munkáját ismerte el Caritas Hungarica-díjjal a Katolikus Karitász október 3-án Budapesten. A kitüntetettek az ország különböző pontjain nap mint nap rászoruló családokat, időseket, betegeket és magányos embereket segítenek.

  • Esélyt adni a kitörésre: új szintre lép a Karitász iskolakezdési programja

  • Élményekkel, közösséggel és lelki feltöltődéssel gazdagodtak fiataljaink. Egy hét, amely tele volt nevetéssel, új barátságokkal és maradandó élményekkel – ilyen volt a Kaposvári Egyházmegyei Karitász idei, 15–19 éves fiatalok számára szervezett nyári tábora. 

  • Játék, kaland és közösség – élményekben gazdag hét a felsős diákok táborában

    Vidám nevetés, izgalmas kihívások és sok közös élmény tette felejthetetlenné a Kaposvári Egyházmegyei Karitász idei nyári táborát a 12–14 éves korosztály számára.

  • Véget ért egy felejthetetlen táborunk Balatonszárszón, ahol a Kaposvári Egyházmegyei Karitász szervezésében 26 nehéz sorsú gyermekkel tölthettünk el egy csodálatos hetet. A hét során rengeteg közös élményben

  • Az évek óta tartó program egyik állandó résztvevője a taszári önkéntes csoportunk, akiknek szívügye, hogy a kerttel, földdel rendelkező emberek egészséges, jó minőségű zöldségeket termesszenek, fogyasszanak.

  • A darányi Karitász önkéntesek a településükön élő legkisebbekre is gondoltak. Június 6-án nagy szeretettel és odafigyeléssel szerveztek gyermeknapot a falu apraja-nagyjának.

  • A Balatonkeresztúri Szent Kereszt Felmagasztalása Plébánia templom elmélkedése, együtt imádkozásra, elmélyülésre várta a híveket szombat délután. A lelkinapot a plébánia Karitász csoportja szervezte.

  • A Katolikus Karitász „Vár a nyár!” elnevezésű táboroztatási programja évről évre közel négyezer hátrányos helyzetű gyermek számára biztosít ingyenes nyári kikapcsolódási lehetőséget országszerte. A segélyszervezet most adománygyűjtő kampányt indít, hogy a gyermekek táborokba való eljutása az összefogás révén

  • Higiéniai csomagokkal támogatták a helyi családokat a darányi Karitász önkéntes munkatársai. A tartalmas csomag, amelyet átvehettek a rászorulók több, mint egy hónapra elegendő tisztasági és tisztálkodási szereket tartalmaz.

  • Egy egésznapos, vidám szombatot rendeztünk a Húsvét ünnepe és a tavaszvárás jegyében 27 gyermek részvételével, délelőtt 9-től délután háromig tartott az általunk szervezett foglalkozás. A változatos korcsoportú gyerekeknek kis csoportokban négy különböző feladatot állítottunk össze:

  • Eredményesen zárult a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett és a Katolikus Karitász által összefogott „Tartós szeretet” elnevezésű nagyböjti élelmiszergyűjtés. Az országos összefogásnak köszönhetően több mint 87 tonna élelmiszer...

  • Személyre szabott élelmiszercsomagok készültek - Húsvét ünnepéhez közeledve - a taszári önkéntes Karitász csoport tagjainak segítségével.

  • Fény és meleg a télben – segítsünk együtt az áram nélkül maradt családoknak! 32 generátor és 10 millió forintos gyorssegély a legsürgetőbb téli szükségletek enyhítésére

  • Nagykanizsa Szent Erzsébet kenyér osztás

  • Egy kedves műsorral készültek, majd ajándékokat adtak át az otthon lakóinak. A szeretetvendégség sem maradhatott el, finom süteményekkel, pogácsákkal kínálták az időseket, miközben a fiatalok végig zenéltek és énekeltek.

  • Szent Erzsébet életében mindig a szeretetet, főleg a szegények iránti szeretetet, jóságot és segítségnyújtást hirdette.

  • 2025. október 4-én került sor a Katolikus Karitász díjátadó ünnepségére

  • Hétvégén a siketek világnapjának országos rendezvényét a kaposvári SINOSZ szervezte. Amikor megkerestek bennünket, hogy tudnánk-e segíteni, mi Karitászosok küldetésünkhöz híven egy percig sem haboztunk...

  • 2025. június 23-27. között ismét megnyitotta kapuit az immár hagyománnyá vált Karitász tábor Bárdudvarnokon, ahol idén 37 gyermek nyarát igyekeztünk szebbé varázsolni. A hétfő a megérkezésről, szobák elfoglalásáról és csapatépítő játékokról szólt, hogy a gyerekek ismerkedhessenek egymással. Minden reggel tornával és közös

  • Közel ötszáz vendég részvételével tartották meg szeptember 18-án Budapesten, a Mátyás-templomban a Katolikus Karitász jótékonysági koncertjét, amely a „Zúgjon fel hát a magyar zsoltár!” címet viselte. Az Ars Sacra Fesztivál keretin belül megvalósult rendezvény célja a szervezet felzárkóztató programjainak keretében felkarolt gyermekek tanulástámogatása volt, a „Legyen öröm az iskolakezdés” segélyakció részeként.

  • A Kaposvári Egyházmegyei Karitász Füredi úti Központjában szeptemberben is sor került a hagyományos teadélutánra, amelyre hónapról hónapra meghívjuk a hozzánk rendszeresen betérő vendégeket.