Egy egésznapos, vidám szombatot rendeztünk a Húsvét ünnepe és a tavaszvárás jegyében 27
gyermek részvételével, délelőtt 9-től délután háromig tartott az általunk szervezett foglalkozás. A
változatos korcsoportú gyerekeknek kis csoportokban négy különböző feladatot állítottunk össze:
1) Tojásfestéssel, illetve figyelmes és szorgalmas tojás-írással készültek a szebbnél szebb
hímestojások az egyik alkotó asztalnál.
2) Ajándék Húsvéti kosárkákba kerültek később a tojás-alkotások és egyéb, közösen
készített tavaszi színpompás virágok, amik a másik alkotócsoportban születtek.
3) Másik kuckóban origami technikával „ollóvágta” nyuszikat hajtogattak és sokféle egyéb
állatot, és papír animációt, a kockásfülű nyuszit röptették a vállalkozó kedvű gyerekek, a
tanár bácsi segítségével népi játékokat is készíthettek és azokat ki is próbálhatták.
4) A munkánkat népi iparművészek is segítették, ajándékba kapott pólókra és vászon
hátizsákokra textil-filccel nyuszikat, illetve monogramot, és más figurákat rajzoltak.
A szünetekben teával, keksszel és almával kínáltuk őket, délben szendvicseket
fogyasztottak.
Délután szellemi vetélkedőre hívtuk a gyerekeket. Bibliai témájú kérdésekre adott jó
válaszokkal zsetonokat gyűjthettek, találós kérdések, közmondások, szólás-mondások, locsoló versek
is elhangzottak, minden helyes válasz zsetont ért. Az életkoruknak megfelelő, váltakozó nehézségű
kérdésekre csak úgy röpködtek a válaszaik. Érzékeltettük a „szeretet” fogalmának a jelentését, a
személyesen készített ajándékok igazi értékéről is beszélgettünk.
Befejezésként az összegyűjtött zsetonok szerint eredményt hirdettünk és a jutalmakat
átadtuk, mindenkinek jutott valami ajándék (kulacs, kéztörlő, higiéniai csomag, írószerek és édesség).
Ez az alkalom nem csak a gyerekeknek jelentett közösségi élményt és örömöt, de mi, felnőttek is
nagy örömteljes hangulatban zártuk a napot velük együtt. Hála Istennek!



