Harmincöt, évek óta elkötelezetten szolgáló önkéntes munkáját ismerte el Caritas Hungarica-díjjal a Katolikus Karitász október 3-án Budapesten. A kitüntetettek az ország különböző pontjain nap mint nap rászoruló családokat, időseket, betegeket és magányos embereket segítenek.
A Kaposvári Egyházmegyei Karitász idén három olyan önkéntesének mond köszönetet, akik hosszú idő óta példamutató elkötelezettséggel fordulnak a rászorulók felé.
Kiss Józsefné Ibolya, a tabi Utolsó Vacsora Plébánia Karitász csoportjának 2018-as megalakulása óta aktív tagja, 2025-től pedig csoportvezető-helyettesi feladatokat is ellát. Tevékenyen részt vesz az adventi és nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtések szervezésében és lebonyolításában, az adományok megfelelő kezekbe való eljuttatásában, a közösségi programok megvalósításában, az idősek számára rendezett teadélutánokon, valamint a gyalogos zarándoklatokon. Külön említést érdemel a tabi temető elhagyatott sírjainak gondos, csendes, mégis jól látható ápolása és gondozása, amelyet nagy odaadással végez a helyi Caritas Junior csapat tagjainak bevonásával. Hosszú évek óta önkéntes munkájával segíti az Egyházmegyei Karitász Központ táborainak zavartalan lebonyolítását. Az elmúlt évek során számtalan alkalommal áldozta idejét és energiáját a karitatív szolgálatra, példát adva az önzetlen, örömmel vállalt és szeretettel végzett segítő munkára. Mindig ott segít, ahol szükség van rá. Elkötelezett szolgálata, segítőkészsége és közösségépítő jelenléte, felbecsülhetetlen értéket jelent csoportja számára. Lelkiismeretes, követésre méltó szolgálatát hitelessé teszi hitélete. Isten bőséges áldását kérjük életére.
Fenes Erna a nagyatádi Szent Kereszt Plébánia karitászcsoportjának oszlopos tagja. A rábízott feladatokat mindig szívvel-lélekkel végzi. Kiemelkedő szerepet tölt be az élelmiszermentés során a hét minden napján. Segít a szállításnál, pakolja az adományt és az ő feladata a pékárú csomagolása. Különös gonddal figyel és támogatja a gyermekes családokat. Édességgel, apró játékkal jutalmazza a türelmesen várakozó gyermekeket. Minden, a csoport által szervezett eseményen, rendezvényen számíthatnak odaadó, szívvel teli munkájára, segítségére. Az Advent az ő különleges és szívéhez legközelebb álló időszak, amikor ő a gáztűzhely sütőjének őrzője, ahol a legfinomabb mézeskalácsot sütik a helyi idősotthon lakói részére.
Tisztelettel és szeretettel fordul minden emberhez. Idejét, energiáját bőkezűen adja a karitatív munkához. Sok-sok éves szolgálatának megbecsülését jelenti számára a Caritas Hungarica díj. Életére, szolgálatára Isten bőkezű áldását kérjük.
Góczán Lászlóné Zsuzsa, alapító tag a taszári Magyarok Nagyasszonya Plébánia Karitászcsoportjában. 17 éve tevékenykedik lelkesen, minden szolgálatban szívesen vesz részt. Különösen kiemelkedő és rendszeres munkát végez az adományok gyűjtésében, a csomagok készítésében és kiosztásában. Nyitott szemmel jár a faluban, ahol él, több rászoruló ember vagy család az ő javaslatára került látókörünkbe. Mély embersége az idősotthon lakóinak látogatása során mutatkozott meg igazán. Különleges érzéke van a vigasztaláshoz. Legfőbb jellemzője, a buzgó hit és a szerénység. Jézus szavai szerint munkálkodik: ” Amikor tehát alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed.” A saját családjában végzett hosszú, de mégis odaadó, kitartó és áldozatos szolgálata mellett, a Karitászban önkéntesen vállalt feladatait derűsen és szeretettel végzi. Mindannyiunknak példát mutat a keresztény életből. Isten áldását kérjük életére és további szolgálatára!


